Ipari műanyag tartály + kármentő tálca

Mi az ipari műanyag tartály?

Ha még nem találkoztál a kifejezéssel: ipari műanyag tartályok – akkor is lehet elképzelésed arról, hogy mit takar ez a fogalom. A tartály  egyfajta edényféleség, leginkább vizet tárolnak benne. Láthattál ilyet a saját lakásodban ott, ahová a király is egyedül jár. A műanyag meg mi mást jelenthetne, mint azt az anyagot, amiből készült. Ismersz ilyeneket: polietilén, polisztirol, polipropilén, bakelit, ebonit, PVC, plexi… ipari műanyag tartályokÉs ha kicsit is emlékszel a kémiaórákra, tudhatod, hogy ezek szerves polimerek és óriásmolekulákból állnak, és valahol félúton járnak a szilárd és a folyékony anyagok között, legalábbis a molekulaszerkezetük amorf, azaz nem kristályos, így voltaképp a műanyagok megdermedt folyadékok, de nem úgy dermedtek meg, mint a víz jéggé fagy, merthogy amaz kristályos, a plasztik viszont nem: ha melegíteni kezded, folyamatosan lágyul, mígnem nyúlóssá, majd folyékonnyá válik. Na, a műanyagot tisztáztuk, vegytanból és szilárdtest-fizikából megvan az elégséges.

A műanyagból készült tartály sem ismeretlen számodra: ha felnyitod az autód motorházát, ott is van egy kis műanyag ballon, abba töltöd a fagyálló folyadékot. A fenti képen kicsit nagyobbakat látsz… – Akkor ez eddig megvan

Minden egyébnek utánanézhetsz az interneten az erre a témára optimalizált weboldalakat a Google kereső segítségével megtalálhatod, vagy olvashatsz szakmai PR-cikkeket. Illetve itt alább is következik még számos információ.

A műanyagtartályok ipari felhasználása

A fenti tájékozódás után gondod esetleg az ipari szócskával lehet, mert hát persze tudod, hogy mi az ipar, de soha nem jártál még olyan üzemben, ahol folyadéktároló ebonit konténerrel találkoztál volna, inkább csak el tudod képzelni, hogy olyasmi lehet, mint a wc-tartály, csak biztosan sokkal nagyobb.

És ezzel nem is tévedtél akkorát, mint ide Lacháza, mert a lényeg valóban ez: az ipari tartályok leginkább térfogatukban és felhasználási módjukban különböznek az általad ismert kisebbektől. Ugye vannak henger alakúak és szögletesek, magasak és laposak, 30-tól akár 3000 literesig.

Ami a felhasználási területüket illeti, az ipari jelleg azt jelenti, hogy valamely termelési folyamat során funkcionálnak folyadéktárolóként és vagy a nyersanyagot, vagy az adalékanyagok, vagy pedig a kész és félkész termékek tárolására szolgál az ipari műanyag tartály legtöbbje.

Négyszögletes IBC tartály fémkeretben

négyszögletes ibc tartályHa mélyebben elmerülsz – no, nem egy polipropilén konténerben, hanem: – a témában, megismerheted ennek a műfajnak a koronázatlan királyát, az acélpántos IBC tartályt (képünkön), amelynek számos különleges tulajdonsága van, az egyik az, hogy nemcsak négyszögletes, hanem majdnem pontosan kocka alakú, ezért igen helytakarékos, a másik pedig az, hogy úgy alakították ki őket, egymásra rakhatók legyenek. Igen praktikus például szállításnál, amely villás targoncával történik raktárakban, gyárcsarnokokban. Ennek érdekében az IBC műanyag tartályok alatt raklap illeszték található, ezt úgy alakították ki, hogy az egymásra tornyozásnál stabil illesztéket képezzen, a villás targoncával pedig kompatibilis legyen. Mindez rakodásnál nagy előnyt jelent. Folyamatos használatnál a konténerre csapot szerelnek és fémállványba helyzik (képünk bal oldali IBC-je).

Ipari műanyag kármentő tálca

Továbbá érdemes tudnod még egy biztonsági intézkedésről azon túl, hogy a műanyag IBC-tartályt acél rács védi, nevezetesen azt, hogy feltöltéskor és lecsapoláskor, illetve folyamatos használatnál kármentő tálcára helyezik. Ez is egy ipari műanyag edény, amely arra szolgál, hogy a tartályból kifolyó, kilocsogó folyadék ne az üzemcsarnok padlózatára folyjon, hanem ebbe a műanyag alkalmatosságba, amely szorgalmasan összegyűjti a veszteséget, ezért is hívják kármentőnek, de ez a jelentése kettős értelmű, hiszen azt a célt is szolgálja, hogy a kifolyó veszélyes folyadékok ne okozzanak környezeti károkat, így a gyűjtőtálca mentesíti valamelyest környezetünket a károktól. Az ipari műanyag tálca másik neve: túlfolyó raklap. Lásd a fenti képen a piros tartályalátétet, amelyen két darab négyszögletes IBC konténer tárolható biztonságosan (Az információk forrása: iparitartaly.hu szakmai honlap és webáruház.)

Gyártási technológia: a rotációs öntés

Az említett tárolóeszközüket és sok más üreges tárgyat – hordókat, tégelyeket, kannákat – hőformázással állítanak elő. Az egyszerű fröccsöntésnél fejlettebb műanyagipari technológia a rotációs műanyagöntés, amely egyenlő falvastagságot és varratmentességet biztosít az így gyártott zárt és nyitott tárolóedények számára.

Ugye ma is okosabb lettél valamivel, megtudtad, mi a műanyag tartály és a kármentő tálca , valamint azt is, hogy miért ipariak, illetve milyen eljárással készülnek.


Ebben a blogban mód van PR-cikkek elhelyezésére a kulcsszavas Google-helyezések javítása céljából. Kattints a honlap legfelső sávjában az Árajánlat kérés menüpontra.

“Ipari műanyag tartály + kármentő tálca” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!