Bizony alaposan neki kell gyürkőznie annak, aki nem csupán el kívánja olvasni Kovács Miklós a Kárpátalja című „pártsemleges” hetilap pénteki dátummal csütörtökön megjelenő legutóbbi számában közölt dolgozatát, de valamit meg is akar érteni belőle. Van abban az első világháborútól kezdve ideológiai lövészárkozáson és „magyarul beszélő szocdemezésen”, egykori közeli harcostársa leidiótázásán keresztül köbre emelt populizmusig és piros-fehér-zöld szívdobogásig szinte minden. És persze csúsztatás hátán csúsztatás. Csak éppen a lényeg, a szervezeten belüli romlás látható jelei, s az ebből adódó fokozatos térvesztés okai fölött siklik el a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) önkritikával köszönőviszonyban sem lévő elnöke.
Egyvalamiben igaza van Kovács Miklósnak, mégpedig abban, amit ő címül is választott: az ideológiai hadszíntéren a helyzet változatlan. Igaz, elfelejti hozzátenni: az ő részéről az. Ám ezzel is alátámasztja azt, amit március 17-i számunkban előrevetítettünk: az elnök a számára vereséggel felérő közgyűlés után sem von le semmilyen következtetést. Ott folytatja, ahol abbahagyta: árulózik, megbélyegez, magát az igazság egyedüli felkent bajnokaként tünteti fel.
Külön passzust szán például az Európai Emberjogi Bíróság döntésére, melyet mindenütt úgy igyekszik tálalni, mintha a testület azt mondta volna ki, hogy 2002-ben Kovács Miklós nyerte meg a parlamenti választást. A strasbourgi döntés ezzel szemben az akkor érvényben lévő ukrajnai választási törvény belső ellentmondásaira hívta fel a figyelmet (lásd lapunk március 1-jei számát), ami a nevezett törvény 72. és 70. cikkelye között lelhető fel. A testület véleménye szerint e jogszabályi hiányosságok tették lehetővé a kérvényező – vagyis Kovács Miklós – jogainak megsértését. Arról azonban mélyen hallgat a KMKSZ elnöke, hogy 2001. október 18-án parlamenti képviselőként minden ellenvetés nélkül maga is megszavazta a később általa perbe fogott jogszabályt!
„Aprócska” tényelferdítés, de mit számít az, amikor a cél érdekében szentesíteni kell az eszközt.
De a hazugság határán átlépő csúsztatás az is, amikor az elnök leírja, miszerint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség azt szorgalmazza, hogy a magyarországi támogatásokat a beregszászi főiskola helyett az Ungvári Nemzeti Egyetemre kell elkölteni. Górcső alatt olvassuk újra az általa idézett április 17-i lapszámunkat, próbáljuk megidézni az egyéb ide vonatkozó cikkeket, nyilatkozatokat, előadásokat, de állításának a nyomát sem találjuk. Annak viszont igen, hogy az UMDSZ úgy véli: a kárpátaljai magyar felsőoktatásnak igenis több lábon kell állnia, s a főiskola mellett fejleszteni kell a nemzeti egyetem magyar szakjait éppúgy, mint a Munkácsi Humán-pedagógiai Főiskola magyar tagozatát. Mi csak azt írtuk le, ami köztudott, nevezetesen, hogy a főiskola a KMKSZ vezérkarának anyagi háttérbázisa, „éléskamrája”, ha úgy tetszik, s hogy Kovács Miklós mindent elkövet az egyetemen létesítendő magyar kar lejáratása érdekében. Az első állítást a cikk szerzője sem tagadja, a másodikra pedig jelen dolgozatában is találunk számos példát. A főiskola a gyerekek nagy számát szorosan és mélyen érintő gondjairól – nem anyagi, hiszen az intézmény ez évben csak a művelődési minisztériumtól 50 millió forint támogatást kapott – bölcsen hallgat.
Előbukkan az írásból természetesen a tőle megszokott „Aki nem alattunk, ellenünk” irányelv is. Nehéz megérteni, mit is akar ugyan mondani, de a lényeg talán, hogy csak annak van esélye pozícióba kerülni Ukrajnában, azon belül Kárpátalján, „akiből jó magyarul beszélő kommunista, szocdem, szocialista, nasaukrajinás lehet”. Ez az állítás már az emlékezetkihagyás netovábbja és nagyon csekély erőfeszítéssel akár orvosi eset is lehetne. A mi tényismeretünk szerint ugyanis jelenleg még Brenzovics Lászlónak hívják a megyei tanács elnökhelyettesét, Csizmár Bélának a Beregszászi Járási Tanács elnökét, Barta Józsefnek a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökhelyettesét, Mackó Istvánnak az Ungvári Járási Tanács elnökhelyetesét, Sin Józsefnek és Bálint Andrásnak a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás elnökhelyetteseit, Tóth Gézának a Beregszászi Városi Tanács titkárát. Persze meglehet, lemaradtunk valamiről, és az említett, KMKSZ-színekben pozícióba került személyek időközben „magyarul jól beszélő kommunisták, szocdemek, szocialisták, nasaukrajinások” lettek.
A kárpátaljai magyarság elnyomásban élő kisebbség – állítja a dolgozatában –, majd azzal folytatja, hogy amennyiben bármilyen kérdésben előre akarnak lépni, a hatalom érdekeit kell sérteniük. Vagyis önmaguk érdekeit. Az elnök ugyanis ismételten „elfeledkezik” egy tényről: miként a fentebbi felsorolás is jelzi, jelenleg a KMKSZ a hatalom szerves része, gyakorlója. És nem csupán kárpátaljai szinten. Hús-vér szövetségesük, a Nasa Ukrajina, a megyében teljhatalommal bír, s a kormánykoalíció miniszterek tömegét adó tagja Kijevben is. Legfőbb patrónusuk pedig nem kisebb személy, mint az elnöki titkárság vezetője. Gond azért van, de ez a KMKSZ gondja: nevezetesen hogyan lavírozzanak ebben a kiismerhetetlen belpolitikai közegben: továbbra is nasaukrajinások legyenek, avagy álljanak be csatasorba a Nasa Ukrajinából kiszakadt, Viktor Baloga és Igor Kril nevével fémjelzett Egyedüli Centrum nevezetű politikai tömörülés nemrég kibontott zászlaja alá.
A fentebbiekből kiindulva szemenszedett hazugság az is, amikor Kovács Miklós azt állítja, mindig széllel szemben kell küzdeniük, s hogy egyszer sem volt még igazi hátszelük. Ennek ellenkezőjét, bár mi is bizonyíthatnánk, nem tesszük meg. Kimondta ugyanis az ominózus közgyűlésen Bakancsos László akkor még elnökségi tag, a legnagyobb létszámú középszintű szervezet leköszönt elnöke, aki kerek perec kijelentette: a 2007-ben kapott 22 ezer szavazatból 5 ezret nem a kulturális szövetség politikája hozta, hanem a kedvező hátszél. Ez a politika 2002-ben még 35 ezer szavazatot ért, 2007-ben a felét sem. Bakancsos László jajkiáltással felérő szavai azonban láthatóan süket fülekre találtak Kovács Miklósnál. Szavai azt váltották ki, amit – ismerve Kovács Miklós mentalitását – ki kellett váltaniuk: az igazság kimondásáért lett belőle az állhatatosságba „szellemileg-jellemileg belerokkant” személy. E kijelentéshez nincs szükség kommentárra, de annyit megkockáztatunk: az érintett részéről megérne egy becsületsértési pert.
Végezetül: szomorú dolog, amikor egy elnök saját maga kénytelen állandóan magyarázgatni a bizonyítványát, legyen szó akár a strasbourgi döntésről, akár tüntető kivonulásáról, amikor magyar kérdés szerepel napirenden a megyei tanácsban, akár a szervezeten belüli feszültségről. Egy kívülállónak egyre inkább úgy tűnik, hogy az elnök magányos kárpátaljai magyar „Rambóként” vívja harcát, s immár a szövetség vezetésében sem nagyon akadnak olyanok, akik teljes mellszélességgel és nyílt sisakkal kiállnának mellette. Így egyedül a KMKSZ elnöke „nem hajladozik”, hanem áll rendíthetetlenül. Igaz, egyre kevesebben vannak, akik kérnek ebből az „állásból”: Kovács Miklós kirekesztő, magán kívül mindenkit megbélyegző, több mint egy évtizede sugárzott, mára mumifikálódott magatartásából.
Még valami: az UMDSZ lövészárkaiban – ellentétben a szerző vízióival –, ahogyan eddig nem volt, most sincs nyüzsgés. Az országos szövetségnek egyszerűen nincs rá szüksége. A jégkorszak idején, akárcsak napjainkban Kovács Miklós, a mamutok sem tudtak mit kezdeni a változásokkal. Nem a vadászok végeztek velük, sokan közülük állva múltak ki, s így is maradtak meg a mindent beborító jégkéreg alatt.
Boldog az a múzeum, amelyik ilyen exponátummal rendelkezik.
KISZó-elemzés 2008. április 26.
„Bakancsos nem közlegény”
A Kárpátalja című hetilap e heti számában jelent meg Kovács Miklós Az ideológiai hadszíntéren a helyzet változatlan című írása. Egy kicsit meglepődtem a tartalmán. Először is azt furcsállom, hogyan kérheti számon a KMKSZ elnöke Gajdos Istvánon és Dupka Györgyön, hogy miért nem tanítanak az Ungvári Nemzeti Egyetemen? Milyen alapon teszi ezt? Különösen, hogy azokon a diákokon, akik a beregszászi főiskolát végezték, „meglátszik”, hogy Kovács Miklós tanította őket. A saját szememmel láttam, hogy az egyik végzős az iskolában ukrán nyelven egy egyszerű kérvényt nem tudott megírni! Akkor mi értelme van annak, miért jó az, hogy ők tanítanak?
Az is elgondolkodtatott, hogy Kovács megemlíti, nincs biztosítva a magyar érettségi. Kérem szépen: az ő barátja Viktor Juscsenko, Ukrajna elnöke, ő kötött szerződést vele. Hát kérdezze meg, miért nem engedik a magyar érettségit? Rendezze el! Vagy ez is az UMDSZ bűne?
A harmadik dolog, amit furcsállok, az, hogy a KMKSZ elnöke úgy tesz, mintha Bakancsos László személyében egy közlegény távozott volna a KMKSZ-ből. Csakhogy a szövetségben én vagyok közkatona, Bakancsos tábornok volt, a legmagyarabb, a beregszászi járási középszintű szervezet vezetője!
Úr Sándor
Kisdobrony
