Cikk a Papiruszportálról: Edek, te bitang
A Papiruszportál kulturális webmagazin hosszabb ideig elérhetetlen volt a neten, majd a portál új külsővel újraindult, de archívumának döntő hányada egyelőre továbbra is elérhetetlen (kritikák, ismertetések, beszámolók ezerszámra), így az alábbi színikritika sem olvasható eredeti helyén és a Google-keresés sem segít.
Sławomir Mrożek: Tangó
Szerző: leho
2013. május 23.
Itt vannak az ászok, vígan dudorászok* – valami hasonló hazardőr tucatszellemességgel indul a darab, a szabadszájú nagymama (Pogány Judit), a második gyermekkorát élő öccse (Csuja Imre) és a túlzottan szofisztikált gondolatokkal nem küzdő házibarát, Edek (Debreczeny Csaba) veri a blattot. A díszlet eklektikus-posztmodern-trehány, de kortalan lakásbelső, vécécsészék lógnak az égből stb.
Majd színre lép kombinéban az anya (Für Anikó), később az ön ki/be teljesítő pizsamaslicce-gombolatlan apa, egy ott alvó álszende szőke unokahúg (Szandtner Anna), s végre megjelenik a kis gonosz medikus (Máthé Zsolt), aki gatyába akar rázni. Már az önmagából kivetkőzött családját.
Rendnek kell lenni!
Mi végre? Mrożek 1964-es, ma is aktuális drámájának nagyjában-egészében ez a veleje. Mi végre a lázadás, ha már minden ellen lázadtunk és mindent elértünk? Mi marad a következő nemzedéknek, ami ellen lázadhat? Az emberiség odáig jutott, hogy nincs már tragédia – magyarázza a pro forma is performer apa a szülei lázadása ellen évszázados polgári erényekkel, sarkos életszabályokkal felvértezve lázadó fiúnak.
Nagyszerű darab, Mrożek kaján képpel állapíthatná meg: 2013-ban ugyanúgy üt, például Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt. Kiüresedett családi miliő. Megmaradt hóbortjaiknak élő nagyszülők, cél nélkül tengő-lengő középgeneráció, ideges, mindent akaró fiatalság, kilátástalan körforgás.
A csehovi időmúlatásba – örökös kártyapartik, Eleonóra és Edek viszonya, Sztomil performanszai – belerondít Artúr, s meg akarja nevelni a családját. Sőt, az élete párjának kiszemelt unokahúghoz is másképp közeledik, mint ahogy szokás és az el is várná. Polgári rend szerint akarja elvenni feleségül. Artúr fel akarja ébreszteni apja féltékenységét is, kezébe nyom egy pisztolyt, akár tragédia árán is ki akarja rángatni őt a posványból. Nem sikerül, a folytonos filozofálás közben ráébred, ezekkel csak bottal lehet beszélni, végső soron csupán a hatalom változtathatja meg őket.
Artúr az igazi önmagát megtaláló Eugéniusz bácsi (nem egy EU-géniusz) segítségével eléri, hogy már-már minden beleillik a mosolyalbumba, mindenki belerázódik a padlásról lehurcolt és molyos polgári ruhákba (apjára még fűzőt is aggatna nagybátyja), felveszi a jobbik énjét, s eljön a kitűzött esküvő napja. A lakást kitakarítják, csupaszak lesznek a falak, eltűnik minden hippis, undergroudos berendezési tárgy, sőt oda Edek Bundesliga-bajusza és melegítője is.
A nagymama azonban halálával, egyfajta lázadás ez is, belerondít az idilli összképbe. Ala sem biztos Artúr érzelmeiben, ő „boldog” akar lenni, és azt csinálni, ami neki jó, Artúr viszont semmi kézzel fogható bizonyítékkal nem szolgált a nagy napig, hogy valóban él-hal érte, és végül a zsarnoki gyermeket a lakájjá nemesedett Edek lövi le, aki annál inkább érdeklődött Ala boldogságfaktora iránt.
Edek, mint Eleonóra többször kijelentette, mindent úgy tesz, ahogy kell, nem viszi túlzásba a gondolkodást (nem gondolkodik), él a maga természetességében. A házibarát azonban egyszer csak felismeri, eljött az ő ideje, s maga alá gyűri a családot. A hatalommal az intelligens Artúr nem tud mit kezdeni, megfertőzöttjei, a bácsi és a nevető harmadik, Edek tangója a zárójelenetben viszont egy még kilátástalanabb jövőt vetít előre.
Lüktető, frappáns a szöveg, semmi rizsporosság nem érződik rajta; hol magasröptű, intellektuális, hol ordenáré, vaskos, hol egyszerűen szellemes, humoros a nyelvezet. A rendező jól választott színészeket, akik épp a testhez állás (és a kitűnő darab) miatt nagyszerű alakításokkal örvendeztették meg a publikumot. Talán a legnehezebb feladatot kapó Máthé Zsolt birkózott meg kevésbé a szereppel, a többiek igazi jutalomjátékként fogták fel karakterüket, szinte lubickoltak benne. Az Örkény, nevéhez hűen, megint egy abszurd darabot hozott le a közép-európai padlásról, és milyen jól tette.
2012. május 17.
Örkény Színház, Budapest
Eugénia, a nagymama Pogány Judit
Eugéniusz, az öccse Csuja Imre
Sztomil, az apa Mácsai Pál
Eleonóra, az anya Für Anikó
Artúr, a fiú Máthé Zsolt
Ala, az unokahúg Szandtner Anna
Edek Debreczeny Csaba
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Ignjatovic Kristina
Dramaturg: Gáspár Ildikó
Ügyelő: Berta Tamás
Súgó: Kanizsay Zita
Asszisztens: Horváth Éva
Rendező: Bagossy László
* Az rímpár eredetileg Romhányi József leleménye és a Frédi és Béni rajzfilmben hangzik el: Ha itt lesznek az ászok, vígan dudorászok
A színházi kritika eredetileg a Papiruszportál webmagazin publikációja. A weboldal anyagai hosszabb ideje elérhetetlenek. Az internetes tartalmak feltérképezését segítő módszer budapesti vállalkozások, intézmények számára:
